Kiemelt témák

Boszorkányok, varázslók és lelkes középiskolás csapatok lepték el Kecskemét főterét a Tanévzáró Fesztiválon
Több mint százan vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvényt idén 9. alkalommal rendezték meg, ...
Tehetségkutató könnyűzenei verseny az Ápoló Klubban
Az Ápoló Klub immáron harmadik alkalommal szervez tehetségkutatót amatőr zenekarok részére. Várják azon együttesek jelentkezését, amelyek szívesen bemutatkoznak egy szakmai zsűri és a közönség előtt.
Bővül Kadafalván az óvoda – jövőre átadják a két új csoportszobát
A Kálmán Lajos Óvoda Kadafalvi Tagóvodája két új csoportszobával bővül a közeljövőben. A munkálatok már elindultak, a több mint 400 millió forintos beruházás várhatóan 2027 szeptemberére fog elkészülni.
„Hatékony Logisztika – Versenyképesség a gyakorlatban” címmel tartottak konferenciát az egyetemen
A logisztika ma már nemcsak az áruszállításról, hanem a versenyképességről, az innovációról és a szakember-utánpótlásról is szól. Erről tanácskoztak a Neumann János Egyetemen, ahol stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyarországi ...
Újra Kecskemét lesz a bábszínházak fővárosa
Június 13-18-ig ismét a bábszínházi műfaj képviselői népesítik be a várost. 27 fellépő társulat, 31 előadás, számos szakmai fórum, kiállítás és filmvetítés alkotja az idei programot.
Strandkörkép 2026: itt és ekkor csobbanhatunk Kecskeméten és környékén
Itt a strandszezon! Mutatjuk, mikor nyitnak a strandok és a szabadstrandok Kecskeméten és környékén. Van, ahol már csobbanhatunk, máshol még néhány napot várni kell a nyári szezon rajtjára.
Mozgás Éjszakája – Kecskeméten is működik már a Pontvadászat
Pontvadász pálya lett kialakítva a Benkó Zoltán Parkban. A Pontvadászat egy innovatív tájékozódási élménysport, amely a természetjárást, a térképes keresgélést és az okostelefonos játékok izgalmát ötvözi.16 sportág közül lehet választani a Mozgás Éjszakáján Kecskeméten
Még zajlik a Mozgás Éjszakája a Benkó Zoltán Parkban. Az országos programsorozathoz idén első alkalommal csatlakozott Kecskemét. Az M1 csatornán reggel bejelentkezett a helyszínről kollégánk, Molnár H. Boglárka, aki vendégével ...
Felhős, zivataros napokra számíthatunk
Időnként napos, de alapvetően felhős, zivatarokkal tarkított napokra számíthatunk hétfő estig.Kecskemét
Gazdaság
Továbbiak
SPORT

2026. 06. 11.
Kecskemét idén először csatlakozik a Mozgás Éjszakája országos programsorozathoz. Június 12-én, pénteken este hat órától egészen éjfélig a Benkó Zoltán Szabadidőparkban várják mindazokat, akik egy különleges hangulatú, éjszakába nyúló sportfesztiválon próbálnának ki különböző mozgásformákat.
Továbbiak
KÉKFÉNY
Továbbiak
Kultúra
Továbbiak
Életmód
Továbbiak
































































